Putyin elképesztően népszerű a krími agresszió óta
Vlagyimir Putyin a Krím Oroszországhoz csatolása, tavaly március vége óta népszerűségének csúcsára jutott a lakosság körében – állapította meg az egyik orosz közvélemény-kutató cég.
Vlagyimir Putyin a Krím Oroszországhoz csatolása, tavaly március vége óta népszerűségének csúcsára jutott a lakosság körében – állapította meg az egyik orosz közvélemény-kutató cég.
A Donbasz ukrán önkéntes alakulat parancsot kapott arra, hogy vonuljon ki a dél-donyecki Mariupolnál lévő Sirokine településről, miközben a hírek szerint az oroszbarát szakadárok továbbra is lövik és rohamozzák az ottani ukrán állásokat.
Jelentős összeget kaptak a Donyec-medencében meghalt orosz katonák családjai hallgatásukért és titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük - írta Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus a meggyilkolt Borisz Nyemcov kutatásai alapján hétfői Facebook-bejegyzésében.
Ukrajnában lehetséges egy harmadik "Majdan" is – figyelmeztetett Dmitro Jaros, az ukrán Jobboldali Szektor (PSZ) vezetője, kijevi parlamenti képviselő az Obozrevatyel című ukrán hírportálon hétfőn olvasható interjújában.
Oroszország ukrajnai határának fokozott megfigyelésére adott parancsot Vlagyimir Putyin elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat határellenőrző részlegének csütörtökön. Az államfő ezt a szolgálat állománya előtt jelentette be. Indoklása szerint erre azért van szükség, hogy bűnözők ne lépjék át a határt.
Csak a felirat emlékeztet a kelet-ukrajnai Donyeckben az egykori Metro épületén arra, hogy ott valamikor áruház működött. Az üzletet tavaly májusban kifosztották, amikor összecsaptak az ukrán katonák az oroszbarát szeparatistákkal. Az elmúlt hónapokban aztán magát az épületet és a környékét is rommá lőtték, igazi háborús pusztítást végeztek itt, akárcsak a város más részein. Fotók.
Az orosz nemzetbiztonsági tanács szerdán nyíltan oroszellenesnek nevezte, és az országra nézve fenyegetőnek ítélte az Egyesült Államok februárban frissített nemzetbiztonsági stratégiáját, amely a legfontosabb kihívások között nevezte meg az ukrajnai orosz agressziót.
Az Egyesült Államok szerdán először szállított páncélozott harcjárműveket az ukrán hadseregnek: tíz Humvee terepjáró érkezett Kijevbe, amelyeket személyesen Petro Porosenko ukrán államfő vett át.
Megsérült az orosz REN TV forgatócsoportjának gépkocsivezetője a kelet-ukrajnai Sirokinénél.
Közúton halad végig a balti országoktól Németországig az amerikai hadsereg harcjármű-konvoja, amely hétfőn ért Lengyelország területére. Így akarják demonstrálni, hogy az amerikaiak elkötelezettek a NATO keleti tagállamainak védelme iránt.
Kelet-Ukrajnában hétfőn a szemben álló felek kölcsönösen egymást vádolták a tűzszünet megsértésével: az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt napokban 52 alkalommal, míg a kijevi központi hatóságok szerint a szakadárok Luhanszk megyében tizenhétszer lőtték a másik felet.
Városi hadviselésre képezik ki a kelet-ukrajnai szakadárokat orosz katonai kiképzők – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, a kijevi hadműveleti parancsnokság szóvivője.
Az ukrajnai konfliktus és az energiabiztonság feszültséget okoz a visegrádi országok között – írja pénteki számában a Financial Times (FT) brit gazdasági, politikai napilap európai kiadása. Az újság lapzártája után ugyanakkor az összes uniós tagállam vezetője, így Orbán Viktor is elfogadta az Európai Tanácsban azt a zárónyilatkozatot, amely önkéntes alapon lehetővé teszi a közös gázvásárlást, és a transzparencia megerősítését is szorgalmazza, noha meglehetősen homályosan fogalmaz, hogy az pontosan mire vonatkozzon, és az üzleti titkok megőrzését is hangsúlyozza.
A megnövekedett orosz katonai fenyegetettségre való tekintettel Litvániában ideiglenesen visszaállították a kötelező sorkatonai szolgálatot - az erről szóló előterjesztést szinte egyhangúlag szavazta meg csütörtökön a balti ország parlamentje. A tervezet értelmében 19 és 26 év közötti férfiakat hívnának be kilenc hónapos fegyveres szolgálatra, és így öt év alatt 16 ezer tartalékost képeznének ki.
Joe Biden amerikai alelnök és Petro Porosenko ukrán elnök szerda este megbeszélték, hogy az Oroszország elleni nemzetközi szankciók sorsát össze kell kötni az ukrán válság rendezését célzó minszki béketerv teljesítésével.
Az Ukrajnától tavaly törvénytelenül Oroszországhoz csatolt krími térség hatóságai sorozatban követnek el emberi jogi visszaéléseket a fennálló rendszert bíráló, Ukrajna-párti helyi média, civil szervezetek és krími tatárok ellen – állítja az annektálás évfordulójához időzített jelentésében az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet.
Tu-22M3-as típusú, rakétahordozó hadászati nehézbombázókat vezényelnek a Krímbe az orosz hadsereg egységeinek váratlan ellenőrzése során – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium név nélkül nyilatkozó illetékese. Arról nincs szó, hogy hadgyakorlatba kezdenének az oroszok.
Néhány nappal az után, hogy kiderült, éles lőgyakorlatot kezdett a Balti-tengeren állomásozó orosz hadiflotta, a lett belügyminiszter bejelentette, hogy megerősíti keleti határait "a kelet-ukrajnai háborús válság és az illegális határátlépők" miatt.
7,4 millió köbméteren állt kora rerggel a Magyarországon át Ukrajnába szállított napi földgázmennyiség – áll a közleményben. Ez több mint tízszerese annak a mennyiségnek – 0,72 millió köbméter/nap –, amely a március 7. és 12. közötti időszakban érkezett.
A kijevi államcsínyt követően Oroszország készen állt atomfegyvereinek készenlétbe helyezésére is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő a Rosszija 1 állami televízió dokumentumfilmjében, amelyet az orosz Távol-Keleten már levetítettek vasárnap. De hogy hol van Putyin, azt még mindig nem tudni.